 Jelenetek az előadásból |
Kortárs stílusteremtő, illetve modern dráma egy felvonásban és negyvenkilenc képben – így határozza meg magát a leginkább mégis egy amerikai televíziós szériára emlékeztető, nagyon vicces előadás. Kamaszok szüleiről és konkrét meg rejtett problémáikról szól a darab. A rövid és láthatatlan előtörténet annyi, hogy házibuli jellegű orgiát rendez az osztály, amelyet az egyik, ráadásul „csak” nevelő szülő szakít félbe hirtelen hazaérkezésével, hogy a suta lelepleződés után eltűnjenek a kölykök. Az előadás a rendőrkapitányságon kezdődik, ahol a szülők sorban ülnek és állnak, hogy bediktálják kóbor gyermekeik adatait. Nagyjából az első pillanatban, a komikus szülői viselkedésből lehet tudni, hogy nem lesz itt különösebb tragédia, mindössze arról van szó, hogy ezek itt mind nagyon problémás felnőttek, és mire véget ér az előadás, biztosan megoldják majd a saját életüket is.
 |
A színházi teret megfordították, ami persze már előfordult a MU Színház történetében, de még mindig lenyűgöz, hogy ezt a kis előadótermet milyen sokféleképpen lehet használni. A színpad helyén ülnek a nézők, a játék a székektől megfosztott lépcsőkön zajlik, és a játszók ritkán használják ki az egész teret. Rövidre vágott filmjeleneteket látunk, melyek között elsötétül a szín, és az újabb részeknél a szereplők, olykor csak ketten-hárman, egy kisebb, körbevilágított teret foglalnak el. Szintén a filmektől jön az a technika, ahogy egyik jelenet a másikba úszik, értelmezik és megelőlegezik egymást.
 Tamási Zoltán és Urbanovits Krisztina |
Mintha csak a színészekre találták volna ki a karaktereket egy társulati pszichodráma workshopon vagy közös gulyáspartin – és valószínűleg nem is tévedek nagyot. Tamási Zoltán (Dávid) mint szorongós, prostituáltakhoz járó, halott felesége emlékét álszent módon dédelgető, lányát a nagymamával nevelő apuka egyszerre szánalmas és röhejes. Urbanovits Krisztina (Juli), aki a darab egyik rendezője, a fiába szerelmes önálló, amerikai családanyát játssza, aki kizárólag huszonöt év alatti férfiakkal fekszik le. Rusztikus alkatával csak látszólag van ellentmondásban ez a figura: megéljük azt a pillanatot, amikor előtör belőle az állat, és elszabadul a pokol.
A két, úgymond független szülőhöz képest a többiek családban élnek, igaz, nem tudni, minek. A médium alkatú Bartsch Kata (Csilla) a biztonság szobra, aki Felhőfi-Kiss László (Artúr) feleségét alakítja. A nőt, aki mit sem ért: készen kapott egy kamaszlányt, mellette neveli saját kisgyerekét is. Otthon ül, néha bőrtangában, a szexuális élete, mint megtudjuk később, teljesen rendben van, mivel Artúr minden téren kötelességtudó. Cserébe persze nagyon macsó, és egyedül az autóbiznisz van az érdeklődési körén belül, a lányát pedig, akárcsak annak az anyját, vagyis az első feleségét, könnyűvérűnek képzeli. Artúr első feleségét, Nórát Száger Zsuzsa, a darab másik rendezője alakítja, aki szerepében is nagyon rendezős. A darab kulcsfigurája ő: elkóborolt lányának, Orsinak (Kaszás Ágnes) és Juli fiának, Kristófnak (Varga Balázs) a szerelmi történetét látjuk párhuzamosan bontakozni a
 Felhőfi-Kiss László és Bartsch Kata |
színpadon. A gyerekek egy vidéki nyaralóban bújnak el, jól szórakoznak és közben a párbeszédeikből, közösen írt dalaikból kiderül, hogy mennyire nem felhőtlen a szüleikkel ápolt viszonyuk, meg az is világos lesz, hogy mindenről tudnak annak ellenére, hogy leplezik előttük a családi perpatvarokat. Szalay Marianna (Léna) egészen kiválóan hozza az ezoterikus, ám mindig vágyakozó nyegle feleséget, Bajomi Nagy György (Zoltán) pedig nem kevésbé otthonosan mozog a lappangó szektavezér, növénymániás, aszexuális férj szerepében.
 Bartsch Kata, Szalay Marianna, Urbanovits Krisztina. Fotó: Szkárossy Zsuzsa |
Szóval teljes a karakterbiblia egy jó vígjátéki forgatókönyvhöz, már tényleg csak egy pszichológus kell, akihez ezek a szülők eljárnak egy jó problémamegoldó tréningre, hogy aztán tudjanak mit kezdeni a gyerekeikkel, ha végül visszatérnek hozzájuk, meg feltehessék maguknak a kérdést, hogy mit ér az életük?
A pszichológus Dr. Mayert a darab szövegírója, Juhász Kristóf alakítja, akinek szeánszai Csernus Imre televíziós haknijait idézik, de a dolog működik, a nézőtér dől a nevetéstől. Amit látunk a MU színpadán, abban nincs semmi formabontó, az egész pusztán „átültetés” – az életből a drámába, az amerikai, társadalmilag nagyon is megalapozott sorozatvilágból egyenesen a hazai színpadra. Szórakozás és személyiségtréning – se több, se kevesebb.